Tizenkettedik fejezet

Másnap reggel, mire visszatértem a futásból, Skywalker mester a kamrámban várt rám. Csöpögött rólam a verejték, továbbá eléggé ziháltam, így aztán köszönés helyett gyorsan meghajoltam előtte - Úgy is maradtam, kezemmel a térdemre támaszkodva fújtattam tovább.

- Minek köszönhetem a megtiszteltetést, mester? - érdeklődtem, miután végre meg tudtam szólalni.

Luke barátságosan biccentett, és megjegyezte:

- Ugye tudod, hogy módodban áll meríteni az Erőből annak érdekében, hogy új testi erővel töltsd fel magad?

Lassan felegyenesedtem, és mosolyogva választoltam:

- Tudom, de inkább nem teszem. A fáradtság, a sajgás és a kisebb fájdalmak jót tesznek nekem. Emlékeztetnek arra, hogy ember vagyok és halandó, és azt hiszem, ez most különösen jól jön.

- Rosszul biztosan nem - ismerte el Luke, azzal kiemelte jobbját köpenye alól. Szétnyitotta az ujjait, és én megláttam, hogy a tenyere felett egy opálos jádekristály kocka lebeg. Lassan forgott a levegőben, és halvány, belső fénnyel derengett, amitől kissé beteges, zöld fény vetült Luke bőrére.

Tudod, hogy mi ez? - kérdezte a mester.

- Egy Jedi-holokron. Jedikkel kapcsolatos tanításokat, bölcsességeket és adatokat tartalmaz, amelyeket éveken át gyűjtöttek össze – válaszoltam, azzal néhányszor jobbra-balra csavartam a törzsemet, hogy megnyújtsam a hátizmaimat. - Tionne is használta, amikor a Rend történetét kutatta. Azt mondja, az őrzője egy Bodo Baas nevű Jedi.

- Pontosan így van - erősítette meg Luke, azzal lassan összezárta az ujjait és megérintette a lebegő kockát.

A kristály felfénylett egy pillanatra, aztán egy görnyedt hátú, dudorokkal teli páncélt viselő, rovarszerű teremtmény hologramja jelent meg felette. A lény Luke felé fordult, és megszólalt:

- Üdvözöllek, Jedi. A nevem Bodo Baas, a holokron őrzője vagyok. Szeretnél kérdéseket feltenni?

Luke a háromdimenziós képen keresztül rám nézett, és magyarázni kezdett:

- A Bodo Baas modelljét működtető elemző-gondolkodó hálózat többek között tároló- és keresőprogramként is szolgál. Tekintélyes mennyiségű információt raktároz. Tegnap este órákon át keresetem, hogy kiderítsem, mit is csináltál te a nap folyamán.

- Csináltam valamit? - kérdeztem kétkedve és kissé letörten.

- Igen, határozottan igen - felelte Luke. - Amit tettél, az rendkívül hasonlít a Jedi-jártasságoknak ahhoz a megnyilvánulásához, amit az elsők között láttam Obi-van Kenobitól. Őrző, kérlek magyarázd el az Elmemanipuláció néven ismert eljárást Keiran Halcyonnak.

Az őrző felém fordult, és eléggé szigorúan meredt rám azzal az éjfekete, összetett szemével.

- Az Erőhöz kötődő Jedi-jártasságok három területen gyökereznek - mondta megfontoltan és kimérten. - Az első az Ellenőrzés, a belső világ ellenőrzése. Ez a Jedi képessége arra, hogy felismerje magában az Erőt, és felhasználja a saját céljaira. A második lépés az Érzékelés, amikor is a Jedi felismeri az önmagán kívüli, az univerzumot átható Erőt. Ilyenkor érzékeli az Erőt, és képes a környezetet leíró információhoz jutni belőle, illetve az Erőn keresztül kapcsolatban áll a világegyetem többi részével. A harmadik és egyben legnehezebben elsajátítható terület a Változtatás, mert ez magában foglalja a Jedi azon képességét, amellyel módosítja az Erőt, átrendezi annak energiáit. Ezen jártasságok révén a Jedi képes befolyást gyakorolni az univerzumra, képes változásokat eszközölni annak érdekében, hogy megvalósítsa céljait. Az Elmemanipuláció néven ismert képesség áthidalja mindhárom területet. Ennek segítségével a Jedi képes átsugározni mások elméjébe a valóságról alkotott képét, vagy szükség esetén egy következtetést, vagy pedig egy tévképzetet, hogy azt mások igazságnak fogják fel. Ez a legnagyszerűbb és leghasznosabb képesség, de rendkívüli veszélyeket hordoz. Csakis j jó és nemes célok érdekében kényszeríthetjük rá az akaratunkat egy másik élőlényre. Ezen képességnél a sötét oldal folyton a közelben ólálkodik, így aztán csakis nagyon óvatosan szabad alkalmazni.

Pislogtam néhányat, és halkan megjegyeztem: - Hát ez igazán érdekes...

Luke bólogatott, és megszólalt.

- Amikor annak idején a Tatuinon egy rohamosztagos megállított minket, azzal, hogy droidokat keres, Obi-van ezen képességével győzte meg őt arról, hogy nem a mi droidjainkat keresi.

- Emlékszem, mialatt a Lusankyáról szöktem, az utamba akadt egy rohamosztagos, aki engem keresett- feleltem a mester arcát fürkészve. - Minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy láthatlanná tegyem magam, és valóban, az illető nem látott meg.

Luke egy pillanatra résnyire húzta a szemét, és megkérdezte:

- Gondolod, hogy ha nem is tudatosan, de alkalmaztad már ezt a képességét még a felkészülés megkezdése előtt?

- Igen, azt hiszem - válaszoltam -, miért, baj?

- Éppen ellenkezőleg: jó! Magyarázattal szolgál néhány dologra – közölte mosolyogva Luke, azzal Bodo Baas holoképe felé biccentett. Ahogyan azt az őrző említette, ez egy rendkívül hathatós és fontos képesség: Egyesek természetes adottságokkal rendelkeznek az Erő bizonyos területein, az ő tehetségük veleszületett. Lehetséges, hogy a te tehetséged is ide tartozik.

- Meglehet - dünnyögtem elgondolkodva, és valamivel hangosabban folytattam: - Örülök, hogy van némi tehetségem valamihez, mert teljesen hasznavehetetlen vagyok, amikor tárgyakat kell mozgatnom. Abban azonban korántsem vagyok biztos, hogy mennyire hatékonyan tudom befolyásolni mások elméjét. Egyszer ugyanis megpróbáltam befolyást gyakorolni egy rohamosztagosra a Thyferrán, és katasztrofális eredmény született.

- Csak azért, mert tehetséges vagy, nem azt jelenti, hogy mindig, minden körülmények között sikert aratsz - jelentette ki Luke, és kissé szégyenlősen vigyorgott rám. - Amikor felkerestem Jabbát a barlangjában, sikerült rávennem az ő twi’lek titkárát, hogy vigyen a főnöke elé. Rögtön ezután hiába próbáltam befolyásolni Jabba elméjét. A huttok akarata talán erősebb, és az is meglehet, hogy gondolatmintáik távolabb állnak az emberekétől, mint a twi’lekeké. Vagyis tudnod kell, hogy a siker számomra sem garantált.

- És a sötét oldal veszélyeiről szóló figyelmeztetést is meg kell szívlelnem - dörmögtem nagyokat bólogatva.

- Igen, a leghatározottabban - felelte Luke, azzal szétnyitotta az ujjait, és az őrző semmivé foszlott. - A sötét oldal rendkívül csábító azok számára, akik túl sokat akarnak túl gyorsan. Aggódtam azért, mert túl könnyen tudtál rávenni minket, hogy azt lássuk, amit láttatni akarsz velünk, ezért fordultam a holokronhoz. Azt hiszem, nagyon kell vigyáznod arra, hogyan használod fel ezt a képességedet. Arra kérlek, hogy társulj össze egy másik tanítvánnyal, és gyakorolj vele! Próbálj más színben láttatni vele tárgyakat, vagy hitess el egyszerű dolgokat, amelyek nem számítanak, hogy kitapasztald, hol húzódnak a képességed határai. Természetesen elvárom, hogy mindezt a kiválasztott tanítvány tudtával és beleegyezésével hajtsd végre.

- Rendben, megértettem - válaszoltam, majd mosolyogva hozzátettem: - Azért erős bennem a kísértés, hogy elhitessem Gantorissal, hogy már felöltözött, amikor még meztelen.

Luke derűsen felkacagott, majd visszahúzta a holokront a köpenye rejtekébe.

- Még mindig úgy gondolkodsz, mint egy pilóta - mondta aztán elkomolyodva. - Kérlek, ne csinálj semmi ilyesmit Gantorisszal. A Jedi-képességek nem arra valók, hogy egymást ugrassuk. Később majd próbára teszitek magatokat egymás ellenében, hogy tovább fejlesszük a képességeiteket, de mindenképpen össze kell dolgoznunk. És megmondom őszintén, eléggé aggaszt, hogy te és Gantoris rivalizáltok egymással.

Feltartottam a kezemet, és a fejemet csóválva válaszoltam:

- Mester, én nem óhajtok vetélkedni Gantorisszal. Az tény, hogy nem kedvelem őt. Egy pilótára emlékeztet, akivel akkoriban ismerkedtem meg, amikor csatlakoztam a Zsivány-osztaghoz. Bror Jace és én kezdetben nem jöttünk ki valami fényesen, de idővel megszoktuk és megértettük egymást. Sosem lettünk jó barátok, de sikerült együttműködnünk, és végül együtt kergettük el Isardot az szülőföldjéről.

A Jedi-mester egy pillanatra lehajtotta a fejét, aztán ismét felemelte, és megszólalt:

- Nézd, Gantoris számtalan megpróbáltatáson ment keresztül. Sikerült életben tartania a népét az Eol Shán, egy rendkívül veszélyes helyen. Átköltöztettük a kolóniáját a Dantuinra, és ezzel felmentettük őt a felelősség alól. Ennek ellenére hajszolja magát, és továbbra ragaszkodik ahhoz a szigorú fegyelemhez, ami nélkül elpusztult volna az Eol Shán. Itt azt látja, hogy te még keményebben hajtod magad, mint ő, és ez a többletmunkád meglepő sikereket eredményez. És hiába igyekszik, bizonyos területeken nem tud túlszárnyalni téged. Noha nem tudtad felemelni azt a sziklát, olyan képességről tettél tanúbizonyságot, amivel ő nem rendelkezik, de még csak nem is értheti meg.

- Szóval, azt mondod, hogy képtelen élvezni a szabadságot, mert újdonságot jelent a számára? - dörmögtem rosszkedvűen. - És mert azok a mércék, amelyekhez korábban mérhette magát, itt semmit sem érnek, ezért engem használ skálának, amellyel összevetheti magát? - Megráztam a fejemet és hozzátettem: - Az az alak rosszabb, mint eddig hittem.

- Talán tehetnél egyet s mást, hogy segíts neki - jegyezte meg Luke.

Megéreztem, hogy hideg levegő hatol be az ujjasom résén, mire megborzongtam, és kijelentettem:

- Hát, megpróbálhatom...

- Ne próbáld, tedd! - válaszolta nyomban Luke.

- Feltéve, ha Gantoris hagyja - vitatkoztam tovább. - Megteszem, ami tőlem telik, de ha ő nem bizonyul fogékonynak, semmire sem megyek vele.

Mindenképpen értékelni fogom, ha megteszed - felelte Luke, azzal a közös fürdőhelyiség felé intve folytatta: - Most menj, zuhanyozz le, aztán egyél valamit! Hosszú és fárasztó nap áll előttünk. Ha minden úgy megy, ahogyan elterveztem, még többet fogunk tanulni, mint eddig, és remélhetőleg átjutunk egy következő szakaszba.

A beszélgetést követő napok folyamán több dolog is nyilvánvalóvá vált számomra. Először is, hogy egy bizonyos, egyszerű szabály szerint érzékelem az Erőt: amikor jelentős nyomás nehezedett rám, képes voltam meríteni belőle és felhasználni. Amikor csak gyakoroltunk, a legkevésbé sem boldogultam vele. Rá tudtam venni Kirana Tit, hogy különféle színűnek lássa a nebula-orehideák virágait, és megmutattam Tionne-nak, hogyan nézne ki, ha átfestetné a haját, de még ezek az egyszerű gyakorlatok is hamar kifárasztottak.

Skywalker mester sokkal riasztóbbnak találta ezt a problémát, mint én. Azt hiszem, a KorBiz-nál kapott kiképzésem jóvoltából módomban állt más szemszögből is vizsgálódni. Ott minden újoncot megtanítottak a különféle típusú sugárvetők kezelésére. És alaposan belénk verték, hogy akkor, és csak akkor rántsunk fegyvert,ha szándékunkban áll használni, vagy ha hajlandóak vagyunk használni. A kiképzőink állandóan azt hajtogatták, hogy kerülnünk kell azokat az eljárásokat, amelyek csak még feszültebbé tesznek egy eredendően feszült helyzetet, és ebből eredően az alaptermészetem megváltozott, visszafogott és fegyelmezett lettem. Csak akkor tudtam felszabadulni, ha mindenképpen győznöm kellett.

Ugyanakkor az is tény, hogy sokkal könnyebben és hatékonyabban fértem hozzá az Erőhöz, mint korábban. Luke igazat mondott, az Erőből merítve felfrissíthettem magam a hosszú futások után. Éberré és elevenné varázsoltam magam, amikor álmos voltam. Meg tudtam győzni a testemet arról, hogy még nincs szüksége ételre, módomban állt lecsillapítani a fájdalmaimat. Az Erő halovány erecskéje elég volt ahhoz, hogy végrehajtsam ezeket az egyszerű dolgokat. Nem támadt szükségem hatalmas energiákra, így aztán nem is tudtam magamba szívni azokat.

Skywalker mester azt szerette volna, ha mindannyian jól érezzék magunkat, és a saját iramunkban haladva fedezzük fel, hogy milyen célokra tudjuk használni az Erőt. Én azonban nem bántam, ha kicsivel fegyelmezettebben, szigorúbb rend alapján tanulunk. Nem álltak rendelkezésünkre adatok és mércék, amelyekkel összevethettük volna magunkat, így bizonyos mértékig valamennyien osztottunk Gantoris problémáján. Nehezen tudtuk megállapítani, hogy mennyit fejlődtünk, és én úgy éreztem, hogy szervezettebb keretek között megkétszerezhetnénk az erőfeszítéseinket.

Azt hiszem, az is ellenünk dolgozott, hogy Luke-ot két mester készítette fel, méghozzá a legszélsőségesebb körülmények között. Előadta nekünk mindazt, amire Yoda és Obi-van Kenobi tanították, de ezek a tanítások nem mindig estek egybe azzal, amire nekünk szükségünk lett volna az adott pillanatban. Tionne sokat segített, újabb és újabb példázatokat keresett elő a holokronból, de Luke sokszor még így is nehezen tudta megértetni velünk azt, amit meg kellett értenünk.

Egy éjszakán, a legsötétebb Valóséjen összehívott minket, egyetlen magyarázó szó nélkül. Mindössze egy csuklyás köpenybe öltözve csatatlakoztam a társaimhoz, aztán néma csendben ballagtam a hátuk mögött. A sort Luke vezette, kezében egy halványan fénylő lámpával. Átvezetett minket a Szentélyen, aztán nekivágott egy alagútnak, amelynek létezéséről korábban egyikünk sem tudott. A poros kövek kiszívták talpamból a meleget, és a köpenyem résén beszivárgó hideg megdermesztette a bőrömet.

Egyre csak lefelé tartottunk, a hold gyomra irányába. A lépcsőfokok kopottak voltak, de nem csúsztak, és nekem valahogy az a benyomásom támadt, hogy ez a járat még a Szentélynél is régebbi. A hosszan kanyargó menetoszlop végül megállt, és én megéreztem Tionne jelenlétét, alig egy pillanattal azelőtt, hogy nekiütköztem a hátának. A válla felett előrenézve megláttam, hogy a lámpa fénye tömör kőfalon táncol, noha a levegőben szállongó gőzpamacsok, illetve az éppen csak érzékelhető kénszag sejteni engedte, hogy van valami a falon túl.

Luke megdicsérte Kamot és Gantorist, amiért hangot adtak azon gyanújuknak, miszerint az utazásunk még korántsem ért véget, aztán működésbe hozott egy kapcsolót, mire a fal egy rövid szakasza félresiklott. A helyén keletkezett fekete nyílás elnyelte a lámpa fényét. A menetoszlopunk ismét mozgásba lendült. A folyosó folyamatosan balra ívelt, a mind párásabb és fokozatosan melegedő levegőben egyre erősebb kénszag terjengett. A kicsapódó nedvesség vékony vízerek formájában csordogált a falakon.

Utolsónak léptem be a föld alatti üregbe, és miután kerestem magamnak egy helyet a körben álló társaim között, megint szembekerültem Luke-kal. Lámpájának fénye bugyborékoló vízfelszínre vetült. A vízből sűrű gőz emelkedett fel, ami körüllengett minket, és meleg cirógatásával incselkedett velünk. A természetes kőfalakról szétpattanó buborékok szabálytalan ritmusú, halk pukkanásainak visszhangjai verődtek vissza. A kissé maró hatású levegő csípni kezdte azorromat és a torkomat. A lámpafényben a víz hívogatóan kéknek látszott, és élesen elütött a kőmedencét szegélyező, sórétegekkel borított fehér szikláktól.

- Megérkeztünk! - jelentette be Luke már-már ünnepélyes hanghordozással. Leoltotta a lámpát, amitől egy csapásra tökéletes Sötétség borult ránk. A tanítványok közül néhányan fojtott nyögést hallattak, de én magam valami effélét vártam a mestertől - akármiért hozott le minket ide, annak nem lehetett része egy olyan gépies és hétköznapi dolog, mint egy kézilámpa.

A szemünk néhány pillanat alatt hozzászokott a feketeséghez, él ekkor sorra felfedeztük, hogy a mennyezeten tátongó résen keresztül halovány csillagfény árad be az üregbe. A medence heves bugyborékolástól zavart felszínén apró fénypontok táncoltak - a csillámló tükörképei. A vízben élő algák maguk is gyenge fényt bocsátottak ki, ami kirajzolta előttünk a medence határait, de a legkevésbé sem oszlatta el a mélység végtelennek tűnő sötétségét.

Luke ismét beszélni kezdett, és a hangja betöltötte az üreget.

- A most következő gyakorlat segíteni fog nektek az összpontosításban, hogy minél jobban ráhangolódhassatok az Erőre. A víz hőmérséklete ideális. Lebegni fogtok, sodródni fogtok, aztán kiterjesztitek a tudatotokat, és kapcsolatba léptek az egész univerzummal.

Mialatt kimondta az utolsó szavakat, körkörösen szétterjedő hullámok futottak végig a felszínen, amelyek onnan indultak ki, ahol állt, és azt jelezték, hogy beszéd közben csendesen belesiklott a vízbe.

Nem vártam további hívást, ledobtam magamról a köpenyt, és leültem a medence szélére. A víz először perzselően forrónak tűnt, de csak azért, mert a bőröm már eléggé áthűlt. Óvatosan beleereszkedtem derékig, aztán elengedtem a sziklát, és a felszín alá süllyedtem, A víz azonnal kimosta hajamból és szakállamból a hideget, míg a mellszőrzetemből apró buborékok százai szabadultak fel.

Egy gyors rúgással a felszínre emelkedtem, és megráztam a fejemet, hogy eltüntessem szememből a vizet. A forróság áthatolt a bőrömön, átmelegítette az izmaimat és a csontjaimat, és enyhítette minden fájdalmamat. Széttártam a két karomat, és a lábamat felemelve lebegni kezdtem. Végül hátrahajtottam a fejemet, felnéztem a csillagokra, és azon kezdtem tűnődni, hogy vajon hányat kerestem már fel eddigi életemben.

Néha csobbanásokat és suttogva elhadart, bocsánatkérő szavakat hallottam, amikor egy-egy tanítvány nekiütközött egy másiknak. A kellemes környezetben, mozdulatlanul lebegve, könnyen megfeledkezhettünk a testünkről. Eszembe jutott Luke megjegyzése, miszerint Yoda egyszer azt mondta neki, hogy mindannyian sugárzó lények vagyunk, nem hitvány anyag. Ott, a barlangfürdőben, kellemes melegben és sötétségbe zártan még könnyebb volt megfeledkezni a testünkről, mint korábban bármikor.

És a testünkkel, illetve a közvetlen környezettel való kapcsolat híján szabadon érzékelhettük a bensőnket átható Erőt.

A csendet ezúttal is Luke hangja törte meg:

- Nincsenek érzések, csak a lelki béke létezik. Nincs tudatlanság, csak a tudás létezik. Nincsenek szenvedélyek, csak a nyugalom létezik. Nincs halál, csak az Erő létezik.

Olyan hittel és olyan ünnepélyesen sorolta a Jedi alaptörvény mondatait, hogy hamarosan én is vele együtt suttogtam. Rövidesen a társaim is bekapcsolódtak, míg végül az üreg szinte zengett a szavainktól, amelyek valahogy összekötöttek minket.

Skywalker mester arra biztatott minket, hogy a lebegést és a meleget felhasználva szabaduljunk fel, nyíljunk meg, és érezzük, valóban érezzük az Erőtf Hátraengedtem a fejemet, és meghallottam a szívverésem dübörgését. Erre a hangra, az élet hangjára összpontosítottam. Az ütem hamarosan egybeolvadt az Erő ritmusával, és én megéreztem a belém áradó Erő jellegzetes sistergését.

Luke tovább beszélt, de szavai elvesztették a jelentésüket, mintegy feloldódtak abban, amit az Erőn keresztül láttam. Nem hallottam az egyes szótagokat, hogy aztán azokat összefűzve értelmes gondolatokká formáljam a fülemet érő hangokat, ehelyett az Erőn keresztül láttam, hogy Luke szándéka örvényeket és áramlatokat teremt. A mester a felettünk ragyogó csillagokra irányította figyelmünket, majd visszaterelt minket, bele a medencébe. Függőleges helyzetbe fordultam, és belenéztem a vízbe. Az ég tükörrképe a fodrozódó felszín alá süllyedt, majd mélységet kapott, amitől kép háromdimenziósnak tűnt. Az ég szelete széttágult, mintha a fölénk boruló sziklamennyezet üvegből készült volna. Aztán, Imikor Luke megkérdezte, hogy „látjátok?”, a medence hirtelen eltűnt, és azon kaptam magam, hogy a világűr végtelen semmijében repülök.

Kiterjesztettem a tudatomat, és összefűztem gondolataimat a Jedi-mester gondolataival. Belekapaszkodtam az energiáiba, és együtt száguldottunk át a különféle csillagrendszereken. Csillagködök adtak életet új csillagoknak, mialatt elhúztunk mellettük, és napok alakultak novává, elemésztve egész bolygórendszereket. Világok villantak el mellettünk, némelyiket felismertem, némelyiket nem. Átrepültünk rendszereken, amelyekben birodalmi hadurak csatáztak egymással az uralomért, és bolygók mellett, amelyeken menekültek próbáltak új életet kezdeni.

Az utazásunk során hirtelen pehelykönnyű érintést éreztem a tudatomon: egy másik, ismerősnek tűnő tudat érintését. Szerettem volna megállni, hogy azonosítsam a forrást. Alig egy másodpercbe telt, de amint rádöbbentem, hogy Mirax jelenlétét érzékelem, Luke elragadott a feleségemtől. Megpördültem, és igyekeztem újra megtalálni őt, de már nem tudtam.

Érzékeltem, hogy veszély és rosszindulat veszi körül. Ezek az érzések először onnan érkeztek, ahol ő tartózkodott, aztán valahogy belesüllyedtek a holdba, és messze alattam összpontosultak. Tudtam, hogy az előbb veszélyt éreztem, most pedig inkább egy figyelmeztetést, amellyel Skywalker mester értesít minket egy másik veszélyről - egy térben és időben sokkal közelebbi veszélyről.

Valahol, mélyen a hold kérge alatt perzselően forró gázok szabja dúltak el, és törtek felfelé, méghozzá ugyanazon repedéseken és nyílásokon keresztül, mint a kőmedencét megtöltő víz. Tudtam, a gázok két-három másodperc múlva elárasztják a fürdőnket, és élve megfőznek minket.

Rám tört a rémület, és aligha tudtam volna ellenállni neki, ha nem kapok támogatást egyszerre két irányból is. Társaim a medence szélei felé indultak, és a hangos loccsanások közepette meghallottam I Luke higgadt kiáltását:

- A Jedik nem éreznek sem meleget, sem hideget. A Jedik képesek kioltani a fájdalmakat. Az Erővel védjétek magatokat!

A szavaiból áradó nyugodt erő elűzte rettegésemet, és lehetővé tette számomra, hogy gondolkodjak és összpontosítsak.

Másodsorban az segített cselekedni, hogy elfúló nyögést hallottam jobb felől. Tionne is megpróbált kimászni a vízből, ám karcsú ujjaival nem talált fogást a sima köveken, és visszaesett. Azonnal elpirult, és amikor ismét felbukkant, fuldokolva köhögött, hörögve szívta magába a levegőt, és egyszeriben rájött, hogy nem fog időben kijutni a vízből. Az algák fénye halvány derengésbe vonta a szemét, tekintete elárulta, hogy tudja: meg fog halni.

Én viszont megfogadtam, hogy nem hagyom meghalni. Mindaz a csalódottság, fájdalom és sajnálat, ami akkor gyötört, amikor az apám meghalt a karomban, szilárd elhatározássá alakult bennem. Tudtam, hogy a megoldás ott rejtőzik bennem, hogy az Erő segítségével megakadályozhatom Tionne pusztulását. Megnyitottam magam az Erőnek, készen arra, hogy megtegyek mindent, amit meg kell tennem, hogy akár a saját életem feláldozásával megmentsem a társamat.

Az Erő abban a pillanatban áradt belém, amikor a szuperforró gázok alulról berobbantak a medencébe. Éreztem, hogy a forróság elönti lábamat, és arra számítottam, hogy az Erő eltereli azt mellettem, ezzel szemben a forróság végigáradt rajtam. Az Erő elszigetelt a gyilkos hőtől, aztán úgy tűnt, általam is felhasználható energiává I alakítja. Gondolkodás nélkül Tionne felé nyújtottam, és felemeltem kezemet.

Az ezüsthajú tanítvány - mintha lebegőhordágyon feküdt volna szempillantás alatt kiemelkedett a vízből, és oldalra sodródott, majd amilyen finoman tudtam, letettem őt a kövezetre. Térdre roskadt, és a fejét lehajtva megint hevesen köhögött, miközben ezüstszínű haja úgy lobogott az arca előtt, akár egy függöny. Gyorsan körbefordultam, hogy ellenőrizzem, kinek van még szüksége segítségre, de a fortyogó felszín máris megnyugodott, és úgy láttam, mindenki sértetlen maradt. És ekkor elégedetten mosolyogtam, mert rájöttem, hogy én magam is az Erő segítségével vészeltem át a váratlan csapást.

Azt hiszem, ennyi elég lesz mára - állapította meg Luke, azzal halk csobogás kíséretében kikapaszkodott a medencéből. - Gondolkodjatok el azon, amit ma átéltetek és megtanultatok. Ezúttal is azzal szembesültem, hogy amikor a szükség úgy hozta, képes voltam használni az Erőt. Meglepődtem azon, hogy sikerült kiemelnem a vízből Tionne-t, és úgy véltem, hogy azt az energiamennyiséget, amit a testem elnyelt, valamilyen módon ki kellett adnom magamból. Mozgásra bírtam egy tárgyat - pontosabban Tionne testét -, holott ezen a területen korábban sehogy sem boldogultam. Mindenesetre kellemes érzéssel töltött el a tudat, hogy megfelelő energiatöbblettel végre tudom hajtani ezt is, noha anélkül teljesen reménytelen. De mindez nem számított. Tionne megmenekült, és én beértem ennyivel.

A legközelebbi sziklához úsztam, és felmásztam rá. A hűvös levegő azonnal beleakasztotta hideg karmait a bőrömbe. A köpenyemet keresve körülnéztem, amikor megláttam, hogy a levegőben siklik felém. Amikor elém érkezett, elkaptam, majd köszönetem jeléül odabiccentettem Luke-nak.

A Jedi-mester óvatos pillantásokkal méregetett engem, kék szeme éberen csillogott a tompa fényben.

- Tudod, hogy mit tettél az előbb? - érdeklődött fojtott hangon.

- Amennyire meg tudom ítélni - válaszoltam bizonytalanul - Az Erő lehetővé tette számomra, hogy használható energiává alakítsam a gázok és a víz hőenergiáját.

- Pontosan - helyeselt Luke. - Létezik egy Jedi-képesség, amely az energia elnyelésében és átformálásában nyilvánul meg. Az apám is jártas volt ezen a területen. Képes volt elnyelni vagy hárítani a sugárlövedékeket anélkül, hogy megsérült volna. - Egy pillanatra elhallgatott, majd jóval komorabban hozzátette: - És képes volt mozgatásra felhasználni az elnyelt energiát.

- Nem is tudom, mester... nekem valahogy nem tetszik a hangzása ennek a dolognak - dörmögtem a fejemet csóválva. - Csupán azt tudtam, hogy ha nem teszek semmit, Tionne meghal. Az tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, ha kiemelem a vízből. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem.

- Tudom, és ennek külön örülök - közölte jobb kedvre derülve I Luke. - Az Erő inkább a szívről szól, mint az agyról. Amit az imént mondtam, nem bírálatnak szántam. Csupán arról van szó, hogy a sietség, a kapkodás türelmetlenséghez vezet, az pedig a sötét oldal felé visz. A jövőben jobban tennéd, ha hagynád, hogy az energiák az Erőn keresztül szép lassan visszaszivárogjanak a Galaxisba. Ha úgy akarod felhasználni őket, mint az imént, igyekezz kerülni sietséget, és azzal elkerülheted a problémákat.

- Igenis, mester - feleltem.

Luke odalépett hozzám, vállon veregetett, és hozzátette: Helyesen cselekedtél, Keiran, és Gantoris is helyesen cselekedett, amivel megmentette Dorsk 81-et, és persze a többiek is, hiszen mindannyian túléltük ezt a váratlan vészhelyzetet. Úgy hiszem, ez biztató jel a jövőnkre nézve.

- Biztos igazad van, mester - böktem ki, de aztán, mialatt a hideg lépcsőfokokon talpaltam felfelé, a Szentély irányába, azon kezdtem tűnődni, hogy vajon miféle katasztrófa ólálkodik még a közelünkben, készen arra, hogy szétszaggasson minket.